MOLNÁRI

Molnári története

A községet először Molnary alakban egy 1321-re keltezett hamis oklevélben említik, mint a kanizsai vár tartozékát, amelyben több nemesnek volt birtoka. 1778-ban - és később sokszor - Mlinarce-nak nevezik, a helybeliek ma is így mondják. Története szorosan és sok szállal kötődik Tótszerdahelyhez, és a török időkben elpusztult Szentmihályhoz.A XV-XVI. században legfőbb birtokosai a Szentmihályi, a Zele - nekik kúriájuk is állt itt - Billey, a Chernel és a Hásságyi család voltak.

Sokszor szerepel az oklevelekben hatalmaskodások és birtokperek tárgyaként. Népes falu lehetett, hisz az egyik nagy forgalmú murai rév mellett feküdt. 1542-ben Zele Jakabnak 10, a két Hásságyi fivérnek (ill. egyikük özvegyének) együtt 5, két másik nemesnek 1-1, és a helyi plébánosnak ugyancsak 1 portáját adóztatták. Ez utóbbi oklevél szerint plébániája is volt már Molnárinak, de késői szervezésű lehetett, mert a Holub által felhasznált pápai tized jegyzékben nem szerepel. Az 1548. évi dikális összeíráskor mindössze 13 puszta, 26 szegény, 1 felégetett és 9 új házat vettek lajstromba itt, Szerdahelyen, valamint Szentmihályon. Az elmenekült lakosok egy része azonban hamarosan visszatért, és a felperzselt viskókat újjáépítette.

1564-ben ismét népes település. Szigetvár 1566. évi eleste után a török újból végigrabolta a vidéket. Ennek szomorú következménye, hogy 1569. évi úrbéri összeírás idején már ismét csak 4 negyed telkes jobbágy lakta e falut. Az ismétlődő török támadások hatására a következő évtizedben a környék csaknem teljesen elnéptelenedett. Ekkortájt építették ki a török ellen Kanizsától nyugatra a végvárak láncolatát, melynek egyike épp Molnáriban volt, a falu fölé magasodó Vármelléki (Gradiscse) dűlőben. A harcokról és Zrínyi Miklósról még ma is több monda él a nép ajkán. Úgy tudják, hogy mikor az ostromra készülő törökök a Táboriscse réten gyülekeztek, Zrínyi kitört a várból és a közeli tóba szorította őket. A néphit szerint Zrínyi tulajdona volt az a vízimalom is, mely a Zrínyi-mezőben (Sztiszka) állt. 1598-ban ismét összeírtak 23 házat, de csakhamar felégették őket a Kanizsa bevételére (1600) gyülekező törökök.

A hódoltság idején Molnári többnyire lakatlan maradt. Csak 1710 körül kezdett újra benépesedni főleg muraközi, illetv Murán túli horvátokkal, de csak néhány család telepedett le tartósan.1715-ben pl. mindössze 4 jobbágy és 1 zsellér lakta. A jobbágyok már 1728-ban is feltűnően apró telkeken gazdálkodtak. A hét zsellér mindegyike fél holdnyi irtás földet művelt. Bár a migráció erős volt, a XVIII. század derekától a falu gyorsabban népesedett. 1770-ben már 50 család lakta, melyek közül 6 a Horvát, 4 a Vuk, 3-3 a Ferencsák, a Kobra illetve a Dobos nevet viselte. A földesúr a török kiűzése után többször változott és szinte mindig ugyanaz volt, mint Tótszerdahelyen.

1720-ban Mercy generális, 1728-ban Festetich Kristóf, nem sokkal később Zajgár György, majd ismét a Festetich család. Zajgár földesurasága alatt a jobbágyok fellázadtak a mértéktelen kizsákmányolás, főleg a növekvő robot és a kisajátítások ellen.ú A század közepén Molnári a Festetich családtól - valószínűleg zálogjogon - gróf Fekete György birtokába került, (ő is szinte az elviselhetetlenségig fokozta a robotot) később meg is vásárolta és még 1815-ben is birtokolta. Egyik forrásunk szerint 1790 körül a Csuzy család lett birtokos, a XIX. század elején pedig részbirtokos már a Halasy család is. A falu egyetlen szőlőhegye a Sándorhegy már a XVIII. századtól az Inkeyeké volt.

Molnári 1836-1837. évi utolsó fennmaradt dikálisában 50 adózó szerepel, közülük 9 házas, 3 pedig házatlan zsellér volt. A jobbágyok átlag 2-2 hold I-II-III. osztályú szántó és 2+2 vagy 2+1 hold I. illetve II. osztályú rétet műveltek. Szőlőjük nem volt. 33 fejőstehenet, 55 hámoslovat, és 52 sertést írtak össze. Valamennyien III. osztályú házban laktak.

1847 végén 17 jobbágy és 7 zsellértelket írtak össze a faluban. A határ rendezése megtörtént, de a legelő elkülönítés nem.

1848 tavaszán a parasztok megyénkben is a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztésére törekedtek. Simonffy Emil a Molnáriak megmozdulásáról ezt írja: "Molnáriban a földesúr április 9-én a korábbi évek szokása szerint árverés útján kívánt bérbe adni 1 nagyobb tábla szántóföldet. A falusiak azonban ... a földesúri tiszttartó előtt kijelentették: A kérdéses szántóföldet a Molnári erdőből irtották ki évekkel ezelőtt, ehhez nekik van joguk, azt bérbe adni nem engedik, hanem közösen fogják használni. Amikor pedig egy szomszéd helységbeli nemes 3 holdat ki akart venni haszonbérbe, a Molnári lakosok megtámadták, megverték, majd a községházára bekísérték és kalodába zárták."

A hagyomány szerint a Sziszek nevű bereknél kelt át a Murán Jellasics egyik hadosztálya, de ágyúikkal nem tudtak keresztül vergődni az ingoványon, és belefulladtak a mocsárba. A lakosság lélekszáma 1785-1869-ig 342-ről 617-re emelkedett, és arányosan nőtt azon túl is. A polgárosodás az önkényuralom idején és után csak lassan indult meg. Bár a volt úrbéresek egykori földjeik szabad tulajdonosai lehettek, a kapitalista gazdagodás lehetőségével a birtokok kis terjedelme miatt csak kevesen élhettek. Nagy hatással volt a község fejlődésére, hogy 1870-ben a szomszédos Murakeresztúr vasútállomást kapott. A gazdálkodók könnyebben értékesítették termékeiket. A nincstelenség így is nagy maradt, sőt a népszaporulat miatt fokozódott.

Többen kivándoroltak Amerikába, az agrárproletárrá váltak többsége pedig évről-évre 6 hónapos summás munkával vagy kepés aratással szerezte meg a család kenyerét. Karabélyos Elek Alsólendvai ügyvéd - aki Lyka Sándor birtokát felvásárolta - 1903-ban birtokát parcelláztatta. Ekkor 139 általában 1200 négyszögöles földterülethez jutottak a parasztok a török időkben elpusztult Szentgyörgy helyén. A következő parcellázás csak Trianon után 1928-ban volt Molnáriban, amikor a Légrád tulajdonában lévő 592 kat. Holdból 300 holdat az OFB. 662 darab 180-500 négyszögöles parcellát alakított ki, melyet a parasztoknak adott el. A csaknem 1000 lélek számára azonban ez a gyarapodás jelentős javulást nem hozhatott.

Századunk első évtizedeiben az ipart 2 kovács, 2 cipész, 2 kőműves, 2 ács, és 3 takács képviselte, akik elegendő munka híján nehezen éltek. A környék egyetlen ipari vállalkozása az 1896-ban létesített Fischl-féle tégla-, cement-, és tetőcserép üzem volt, mely 8 lóerős géppel és 12 munkással működött. A közellátást 2 fűszerkereskedés és a Hangya-szövetkezet szolgálta. 1954-ben létesült az óvoda, 1964-ben orvosi rendelő lakással. 1965-ben megépült a kultúrház, 1972-ben a Murai Vízmű, mely Nagykanizsát és környékét látja el friss ivóvízzel napjainkban is.

1987-ben nagy nehézségek közepette megépült az Öregek Napközi Otthona.
1990-ben, Harangozó Vilmos plébánosnak köszönhetően létesült a templom, ugyanebben az évben állítottak emléket az I. és II. világháborúban hősi halált halt helyi áldozatoknak.
1991-ben felvetődött a határátkelő újranyitásának gondolata Molnári-Kotoriba között. A végleges nyitás még várat magára, de ideiglenesen 1992-től több alkalommal 1-1 napra murai átkeléssel látogathatják egymást a két falu lakói.
1995-ben megépítették a vezetékes gáz-, szennyvízcsatorna hálózatot tisztítóművel. Ugyanekkor készült el a digitális telefonrendszer, melyre kb. 70 család kötött rá. A fenti munkálatok a helyi önkormányzat aktív munkáját dicsérik, kiemelve Dobos Béla polgármester karizmatikus személyét.


A Molnári iskola története

1830-ban csak a materben, Tótszentmártonban volt iskola, a hozzátartozó filiák - Petrivente, Pusztara seu Sömjénfölde, Molnári, Tótszerdahely - közül egyikben sem, pedig Tótszerdahely lakossága ekkor 830, Szentmártoné csak 514 fő volt. Az 1879/80-as miniszteri jelentés szerint az iskolával nem rendelkező, de viszonylag sok tankötelessel bíró községek zömét a nemzetiségi vidéken találjuk.

Az 1868-as népoktatási törvény kimondta: "1.§. Minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, kinek házában gyermekek mint mestertanítványok vagy házi szolgák tartanak, kötelesek gyermekeiket vagy gyámoltjaikat nyilvános iskolába járatni, életidejök 6-ik évének betöltésétől egész a 12-ik, illetőleg a 15-ik év betöltéséig..."

Molnáriban 1880-ban létesült először iskola egy nagyobb méretű kétszobás parasztházban (Németh Balázs házában a mai Zrínyi Miklós 32. szám alatt). Az első tanítóházaspár Márkus Sándor és felesége Körmendy Emma voltak. A tanítócsalád a falu szélén (mai Petőfi utca végén) zsúpfedeles házban kapott otthont. Két szoba, konyha, kamra, nyitott tornác képezte a lakást. Ez a ház 1885 vagy 1886-ban leégett. A falu lakói néhány szekéren átköltöztették a háromgyerekes tanító családot az iskolába. Ettől kedve az első szobában élt a család, a hátsó szobában, vagyis a tanteremben folyt a tanítás délelőtt és délután összevontan. A megyei vezetés a nyolcvanas évek végén felülvizsgálta az egész népoktatási hálózatot és új iskolaépítési, hálózatbővítési és felújítási kampányba kezdett. Ez szerves részét képezte a millenniumi felkészülésnek is.

1886 és 1894 között új, vagy teljesen újjáépült 83 iskola a megyében, felújítottak hetvenet. Ennek az iskolaépítési akciónak köszönhető az 1896-ban megépült 2 tantermes Molnári Állami Elemi Népiskola. Az iskolaépület munkáiért a Miniszter 5879,44 Ft-ot, bebútorozásra 300,- Ft-ot utalványozott. Márkusék dédunokája, Pádár Ilona így eleveníti fel az iskolaépítést: "Az 1890-es években Magyarország Vallás-és Közoktatásügyi Minisztere Wlassics Gyula volt. Szívügyének tekintette a népoktatás fejlesztését. Több állami elemi iskola épült az ő kultuszminisztersége idején."

Molnáriban is megkezdődött az iskola építése. az épület helyét a falu szélén a "Nagygödör" mellett jelölték ki. Márkus Sándor (dédapa) szeretett intézkedni, irányította, szervezte a munkálatokat. Kavics, homok, agyag helyben volt, munkáskéz is akadt bőven Molnári lakóiból. Rövid időn belül elkészült az L alakú két tantermes iskola és a közös folyosóról nyíló szolgálati lakás. Még egy külön bejáratú tanítói szoba is tartozott az épülethez. A lakást két hatalmas szoba, nagyméretű konyha és kapra alkotta. Az udvar végén még istálló és pajta is épült. (Jóval később nagyapám saját költségén az egyik nagy szobából két kisebb szobát csináltatott.)

A Márkus család végre sokévi hányódtatás után beköltözhetett az új iskolába. Mindketten szerették a szépet, környezetüket igyekeztek széppé tenni. Dédapám felkereste a petriventei uraságot, (Sebestyén Miklóssal együtt jártak vadászni) a kastély parkjából sok különleges díszcserjét és fát szerzett. Az iskola előtt lévő "Nagygödör" két utcai szakaszát élő sövénnyel vették körül. Parkosították az udvart is. A kút köré került egy szép facsoport: fehér és rózsaszín vadgesztenyefa (bokrétafa) és két tulipánfa (Liriodendron tulipifera). Orgona, japánbirs, gyöngyvirágcserje, jerikói lonc, labdarózsa is nyílt az udvaron. A "Nagygödör" szélére fenyőfákat és nyírfákat ültettek. A leírt növényekben én is gyönyörködhettem gyermekkoromban. A "Nagygödör"-ben létesítették a jégvermet. A Zalaegerszegi Kir. Tanfelügyelőség elismerését fejezte ki az iskola környékének szépségéért.

1896-ban 2 tanteremben indult be az oktatás az új iskolaépületben, 2 tanerővel. A tanulók száma 119 fő volt. Pádár Ilona visszaemlékezése szerint: "A tantermekben egy-egy tábla, néhány falikép, Magyarország térképe (Nagymagyarország), Magyarország megyéi. Később már Európa és Világtérkép. A nagyobbik tanteremben egy nagy barna szekrényben volt a "könyvtár". Főleg ifjúsági regények és mesekönyvek alkották. Néhány címére emlékszem: Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág több kötetből álló sorozat, De Amicis: A szív, Kis Kelemen története. A jól tanuló gyerekek hazavihették a könyveket olvasni. A tanítók a vezérkönyveket is ebben a szekrényben tartották".

A falu szélén (mai Petőfi út) faiskola és kert működött, ahol az ismétlős tanulók gyakorolták a növényápolást és termesztést. A tanítóknak sok gondot okozott a taneszközök beszerzése, amit bizonyít a 804. sz. Tanfelügyelői irodai könyvelés: 1905. 1671. Hevesi Jenő igazgató taneszközök kiadására 106 koronáért folyamodik a Miniszterhez. 2018. Miniszter Molnári iskola beszerzési tárgyait nem engedélyezi. A tanulói felszerelést egy könyv, - ami magában foglalta az összes tantárgyat és tananyagot - egy palatábla és egy palavessző jelentette. A háború közeledését lehet érzékelni abból a tényből, hogy 1912-től kezdve egyre gyakrabban szólnak a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletei katonai bevonulásokról.

Az első világháború viszontagságai nem kímélték az iskolákat sem. Hevesi Jenőt - aki 1903-tól 1941-ig tanított Molnáriban - többször behívták katonának. Távolléte idején, felesége Márkus Ilona helyettesítette, az épületet pedig gazdasági célokra foglalták le. Pl. 1916-ban a Molnári iskolában gubacsot tároltak, 1917-18-ban pedig gabonát és kukoricát. Az 1944/45. évi tanév a magyar és a helyi iskola életében is az egyik legtragikusabb fejezetet jelentette. A front, a világháború pusztítása ekkor haladt át az országon, a német megszállás, a nyilas rémuralom, a szovjet frontkatonák brutalitása rettenetes károkat okozott mind emberéletben, mind az iskolák épületében, felszerelésében.

Az iskolákat a bombázások, beszállásolások, hadikórházi használatuk rombolta, a háború a diákokat, a tanárokat tizedelte. A német csapatok és magyar szövetségeseik kiszorítása után az iskolák szinte maguktól, helyi kezdeményezésre éledtek újjá, jelképezve a nép élni akarását, a jövőben, a jövő nemzedékébe vetett hitét. Az iskolákat 1944. október 30-án zárták be, és a front áthaladása után néhány héttel csonka tanítói karral, kevesebb gyermekkel, romos épületben nyitották meg. Az 1950-es évekig a tantermeket illetően változás nem észlelhető.

1953-ban a helyi téglagyáros - Fischl György - "kastélyából" alakítottak ki iskolai tantermeket és tanítói lakást. A meglévő iskolaépületben is kisebb átalakítással egy új tantermet nyertek. Így hat osztályteremben folyt az oktatás. Az alsótagozatosok 1-3, 2-4-es összevonásban tanultak, a felsősök osztottan. Horváth József nyugdíjas iskolaigazgató, aki 1951. augusztus 1.-1955. augusztus 15-ig tanított a Molnári iskolában, így emlékszik vissza ezekre az időkre: "5-6 üléses padokban ültek a gyerekek, ezek zsúfolásig megtöltötték a tantermet. A felszerelést egy-egy falitábla, szekrény, tanári asztal, néhány térkép jelentette. Fél év múlva kaptunk a szomszédos Murakeresztúr iskolájától egy garnitúra kísérleti eszközt a fizika, kémia tantárgyhoz.

54-ben az iskolaépület átalakításával létrehoztuk az óvodát. Erre nagy szükség volt, mert férfiak heteltek - eljártak különböző városokba dolgozni - , az asszonyok végezték otthon a nehéz fizikai munkát. (Gazdálkodtak a földeken), így biztonságba tudták gyermekeiket”. 1950-ben a tanácsi rendszer létrehozásával a Megyei Tanács osztotta le és hagyta jóvá járásonként a költségvetést. A járás ebből az összegből látta el a hozzá tartozó iskolákat a (70-es évekig). Szakkönyvek, taneszközök, szemléltető eszközök, bútorok beszerzése ebből történt. A megye öt éves tervidőszakokra bontott le a tervezett fejlesztést, ebből fedezték az iskolaépület bővítését, korszerűsítését. Így került sor a korábban említett iskolabővítésre Molnáriban is 1953-ban.

1960-ban az első körzetesítési hullám községünket sem hagyta érintetlenül. Megszüntették a felsőtagozatot, a tanulóknak 14 éven keresztül át kellett járniuk a szomszéd település iskolájába, Semjénházára. Helyen csak négy alsótagozati csoport maradt. A "Fischl féle" iskolából óvoda lett, az iskolaépületben osztottan működött négy alsótagozati osztály. A meglévő szaktárgyi taneszközöket is átvitték a felsőtagozattal együtt a központi iskolába. A molnári gyerekek délelőtt járhattak ugyan iskolába, a falu életében ez mégis visszafejlődést jelentett.

1974-ben újabb körzetesítés történt. Felsőtagozatosainkat Semjénházáról Tótszerdahelyre vitték, ahova már 4 horvát település 10-14 évesei jártak rendszeresített iskolabusszal. Az alsó tagozat változatlanul Molnáriban maradt, a demográfiai hullám következtében hol három, hol kettő tanulócsoporttal. A központi iskolák nem kényeztették el a tagiskolákat. Felszerelésből csak a legszükségesebbeket kapták, az épület karbantartására sem fordítottak kellő gondot, ezért az állaga nagyon leromlott.

Radikális változást az 1991-es év hozott. Megalakult az önálló községi önkormányzat. Molnári község jelenleg egy 8 osztályos általános iskolával és szakiskolával büszkélkedhet. Felszerelésre komoly összeget fordítanak évente. Így hajdani falitábla és térkép mellett sikerült egy számítógép parkot kialakítani, a földrajz tantárgyhoz szükséges összes térképet, biológia, kémia, fizika tantárgyakhoz kísérleti eszközöket beszerezni. Modern tanulóasztaloknál tanulhatnak a gyerekek, korszerű ebédlőben fogyaszthatják az ételt. A múlt tiszteletére és a jelenlegi vagyon megbecsülésére, egy - 100 év örökségéből összeállított - állandó kiállítás figyelmezteti a felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

Iskolánk a 100 év alatt a történelem viharai következtében, hol előrelépett, hol visszafejlődést mutatott. Az iskolavezetés, az önkormányzat, a szülők határozott kiállásának köszönhető, hogy a falu, az iskola fejlődésnek indult, sőt új iskolatípussal bővülhetett. A mai viszonyok között ez óriási dolog egy kis település életében, amikor iskolák százait zárják be. Bátran mondhatom, hogy a horvát települések oktatási centruma lettünk, hisz szakképző iskolánk térségi feladatot lát el. Újszerű és nagy kihívást jelent a NAT bevezetését megelőzően a helyi tanterv kidolgozása, a térségnek megfelelő iskolatípus kiválasztása, kialakítása, ez a közeli célunk. A távoli, hogy iskolánkat soha többet ne lehessen visszafejleszteni, megmaradhasson alkotó szellemi műhelynek, amire igényt tart felnőtt, gyermek és vezetés egyaránt. Fontos, hogy művelt, intelligens fiatalság kerüljön ki az iskolapadból, aki ismeri a múltat, építi a jelent és a jövőt.

Turizmus, látnivalók

Molnári község legrégibb és nevezetes épülete a helyi iskola épülete, mely 1996-ban volt 100 éves. Szép látványt nyújt a falu központjában az 1990-ben épült új templom. Szép természeti látvány a községet határoló Mura folyó, az ide látogató kirándulók gyakran és szívesen felkeresik.

Intézmények

• Körzeti Nemzetiségi Általános Szakképző Központ
  8863 Molnári, Hevesi u. 2.
  Telefon: 93/583-040; 93/583-041
  Vezetője: Horváthné Dobos Etelka
  
  Intézményegységei:
  
  • Általános Iskola,
    
  • Szakképző Iskola
    
  • Óvoda
    
  • Kultúrház,
    
  • Könyvtár
    
  • Konyha
  
  
• Orvosi rendelő
  8863 Molnári, Petőfi u. 38.
  Tel.: 93/383-209
  Vezetője: Dr. Berkes Attila háziorvos

• Ifjúsági és Sportegyesület,
  
• Molnári Diák Önkormányzat,
  
• Molnári Horgász Egyesület,
  
• Molnári „Hunor” Vadásztársaság,
  
• Molnári „Mlinarce” Nőegylet