Köszöntő



Szeretettel köszöntjük a Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulása honlapján. Reméljük, sok hasznos információval tudunk szolgálni az Ön számára.

Igyekszünk bemutatni térségünk turisztikai látnivalóit, kistérségi társulásunk szerepét, és működését, szeretnénk megkedveltetni látogatóinkkal az ország ezen részét.



Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulása





Bemutatkozás

A társulást alkotó kistérség 28 települése: Nagykanizsa, Belezna, Csapi, Felsőrajk, Fityeház, Fűzvölgy, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Kerecseny, Kisrécse, Liszó, Magyarszentmiklós, Miháld, Molnári, Murakeresztúr, Nagybakónak, Nagyrécse, Nemespátró, Orosztony, Sand, Sormás, Surd, Újudvar, Zalakaros, Zalakomár, Zalasárszeg, Zalaszentjakab, Zalaújlak.

A települések Zala megye dél-nyugati szögletében, Nagykanizsához viszonyítottan egy észak-déli sávban helyezkednek el. A kistérségben Nagykanizsa meghatározó szerepet tölt be kedvező földrajzi fekvése következtében a térség ipari, kereskedelmi, közlekedési, egészségügyi és oktatási-közművelődési központja is. Zalakaros idegenforgalmi jelentősége meghatározó. A városok körzetében levő településekre inkább a mezőgazdaság jellemző, kisebb ipari és szolgáltató vállalkozásokkal.

A kistérségi társulás 1996. májusában alakult - akkor 17 önkormányzat szövetségeként - azzal a céllal, hogy a térség globális fejlesztési irányait, időben-térben meghatározott fejlesztési prioritásokat követve tudják meghozni döntéseiket, és tervezni tudják a régió realizálható beruházásait. A társulás térségfejlesztési irodát működtet 1 fő vidékfejlesztési menedzser alkalmazottal. 1998-ban saját tulajdonú közhasznú társaságot hozott létre gyermekjóléti szolgálattal, foglalkoztatási, közművelődési projektek megvalósítására. Bevételeink a tagok által évente fizetett tagdíjból áll, programjainkat pályázatokon elnyert pénzből finanszírozzuk. Szerepet vállaltunk a munkanélküliség kezelésében, képzéseket szervezünk, munkahelyeket kutatunk fel.

Részt veszünk a térségi települések vidékfejlesztési elképzeléseinek megvalósításában, helyi gazdaságfejlesztést, vállalkozás-élénkítést támogató, valamint foglalkoztatási projektek megvalósításában, kiemelt figyelmet fordítva az Európai Uniós csatlakozással megnyíló Strukturális Alapokra. Programjainkkal igyekszünk színessé és érdekessé tenni a térség kulturális életét, bemutatva a településeken élő hagyományokat, szokásokat.


A kistérségi társulás tisztségviselői:

Elnök:
  • Litter Nándor, Nagykanizsa MJV polgármestere
Alelnökök:
  • Gregor Tiborné, Újudvar polgármestere
  • Hegedüs György, Nagyrécse polgármestere

Felügyelő Bizottság elnöke:

A Felügyelő Bizottság tagjai: Számvizsgáló Bizottság elnöke: A SZB tagjai:

Idegenforgalom



Zala megye délkeleti területeit fedi le a kistérség. A terület jó termőhelyi adottságú mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező vidék. Egészen sajátos kertészeti művelés alakult ki Nagykanizsa környékén, ami a város felvevő piacára épít, és a piacozással, a város friss árúval való ellátásával idegenforgalmi jelentősége is van. Kiskanizsán és a környező falvakban asszonyok kertészkedtek (sáskák) és a jól kiépített vasútvonalak segítségével már a század elejétől ők látták el a várost friss áruval.

Vizekben gazdag területen sok a természetes vízfolyás, és itt éri el a Murát a Principális csatorna. Sok a tó, elsősorban horgászásra alkalmas mesterséges tavak. A terület erdősültsége nagyobb arányú, nagyon jó vadászterületek találhatók a térségben. Nagykanizsa, Sormással a Dél-Zala üdülőkörzet települése.

Nagykanizsa és környékének gazdasági jelentősége a megyében mégsem idegenforgalmi, sokkal inkább az egyéb gazdasági ágazatok a dominálók a térség gazdaságában, a kereskedelem, közlekedés, ipar. Nagykanizsa megyei jogú város, történelmi okok miatt többször változott a megyén belüli gazdasági pozíciója az utolsó 100 évben.

Jelenleg Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulása az észak-déli gazdaságfejlesztési tengely egyik pólusa, szellemi, infrastrukturális, logisztikai és kereskedelmi központtal, jelentős termálvíz bázissal. A városhoz társult települések elmaradott perifériaként, fejlesztendő falvakként számítanak a város elsősorban gazdasági húzóerejére.

Jelentősek a térség természeti értékei, a tájkép változatos, szép, a természetes növénytakaró gazdag. A térség falvainak még a város árnyékában is megvan a maguk vonzereje. Nagykanizsa városias idegenforgalma mellett, ami gazdag szállás és programkínálatot jelent, megőrzi a falvak egyediségét, vonzerejét. A térség ezt a két irányt megfelelő arányban ötvözve sajátos turisztikai ajánlatot alakíthat ki, ami a helyi idegenforgalom fejlesztésének alapja lesz.

A város magas színvonalú szolgáltatásaival fejlett kereskedelmével a bevásárolni és a programokat megtekinteni szándékozók célterülete, ahol a szabadidő eltöltése mellett történelmi, kulturális programokon vehetnek részt. A térségbe látogatók elég nagy hányada üzleti ügyeit intézni jön. Viszonylag rövid időt töltenek a célterületen és magas színvonalú szolgáltatásokat igényelnek.

A térségben, a kereskedelmi szálláshelyek minden típusa előfordul, kivéve a nyaralóházat. Ezt a változatosságot és bőséget természetesen a városi ajánlatok okozzák. Nagykanizsán 3 szálloda van. A panziók száma a legutóbbi gazdasági változásokkal párhuzamosan emelkedett, jelenleg 7 panzió van Nagykanizsán és az István fogadó Sormáson. Szükség van a kisebb, olcsóbb, családiasabb szálláshelyekre.

Magán kemping szolgálja a város mellett a kisebb pénzű turistákat, a térségben két turista szálló működik Nagykanizsán és Újudvaron az önkormányzat épületében, ahol már évek óta egyházi tábor keretében fogadnak gyerekeket nyáron. A csapi diákotthon is diákcsoportok fogadását szolgálja.

A fizető vendéglátás jelentős szolgáltatás Nagykanizsán, a falvakban folyó szállásadás is egyre inkább növekszik, jelenleg 100 a férőhelyek száma. Ez a turisztikai ajánlat típus Újudvaron alakult ki a legelőször, de most már Kisrécsén, Surdon is művelik.

A programok helyszínéül szolgáló intézményekben sincs hiány, vannak faluházak, művelődési házak a falvakban is. A város gazdag műemlékekben, de a települések szinte mindegyikén van templom, vagy harangláb műemlék. Nagykanizsa szép város, gazdag történelmi emlékekben, amelyeken végig lehet kísérni szinte a Honfoglalástól a történelmünk stációit.

A falvak is gazdag múlttal rendelkeznek, Zalakomár megyeszékhely is volt. Evangélikus és katolikus templomokat és az itteni nagybirtokos családok emlékeit is sorra fellelhetjük. Néhány kastély is emlékeztet a családok gazdagságára, dicsőségére.

A településeken működő intézmények helyet biztosíthatnak a vonzó programoknak, a civil szervezetek pedig gondoskodnak a programok megszervezéséről. Természetesen itt is a város a húzóerő, a civil szervezetek tematikus összetételéből, már képet nyerhetünk a térség jellemző programlehetőségeire, vadászat, horgászás, természetjárás, technikai sportok, stb.

A rendezvények változatosak, a város kulturális és közművelődési intézményei, civil szervezeti állítják össze évről-évre a rendezvény naptárt, amely bővelkedik kulturális, zenei, szórakoztató, sport és egyéb érdekes eseményekben.

A környezet a térség természeti értékei gazdagok, a térség területének egy része a Mura-Dráva Nemzeti Park része. A kéktúra útvonala áthalad a térségen. Rengeteg a halastó, Nagykanizsa egyik fő vonzereje a Csónakázó tó és a körülötte lévő szabadidő park, gazdag program lehetőséggel.

A térség épített és természeti környezete mellett is kiemelhetők azok a térségben lévő természeti értékek, melyek a vonzáskörzet egészét jellemzik.

A környéken van néhány helyi jelentőségű természetvédelmi terület és természeti emlék: Surdi pihenőpark, Surdi szelídgesztenyefák és platánsor, Beleznai tölgyfa, Nagyrécsei fás legelő, Nagykanizsai fenyves, Ormándpusztai üdülő parkja, s a legújabb az újudvari Csibiti-völgy. Országos jelentőségű természetvédelmi terület a Zalakomári madárrezervátum (270 ha, a Közép-Dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság kezelésében). Ennek jellemző erdőtársulása a páfrányos égerláperdő és a magyarkőrises égerláp. A D-Zala hajdani képét őrző terület biztosítja a magyar kőris géntartalékát. A környéken van a Kis-Balatoni tájvédelmi körzet, melynek nemzetközi jelentőségű vízimadár élőhely területe is van. Védelemre tervezett terület: a Nagykanizsai rétisas-fészkelőhely. A közvetlen környékén még van jó néhány természeti érték, amely védendő, amíg még nem késő: Ilyenek: Alsóvárosi erdő, (szép gyertyános-tölgyes), Zsigárdi erdő, Liszói erdő, Szentgyörgyvári-hegy (Hétforrás), Szaplányosi-erdő, Virág-hegy, és különösen az Újudvari kősziklaszurdok!

Néhány egyéb idegenforgalmi vonzerő is kialakult a társulás területén. Két faluban is lehet lovagolni, híres látványosság a Kápolna pusztai bivalyrezervátum, az újudvari sípálya pedig érdekes hobby ajánlat.



Turisztikai szálláshelyek
Település
Kiadó
Cím Telefonszám
Alsórajk Kastély (Önkormányzat) Kossuth Lajos út 29. 93/354-014
Csapi általános Iskola Diákotthona Petőfi Sándor u. 5. 93/358-802
Fűzvölgy König Fogadó 74-es főút mellett .
Kisrécse Dr. Czinki László Kossuth Lajos u. 24 93/371-471
Liszó Altmann György Petőfi Sándor u. 27. 93/377-234
Molnári Erdei Iskola (Semjénháza) . 93/383-203
Nagykanizsa Király Panzió Király u. 39. 93/325-480
Hotel Centrál*** Erzsébet tér 24. 93/310-111
Szőlőskert Fogadó Kaposvári út 93/310-545
Turista szálló Fő út 24. 93/312-340
Korona Fogadó Kaposvári út 93/318-420
Hotel Mini Felsőerdő út 93. 93/318-539
City Rooms Sugár utca 26. 93/311-969
Marika panzió Cserfa utca 9. 93/319-186
MarikaCity Panzió Sugár utca 45. 93/320-429
Hugi Panzió Király utca 29. 93/336-100
Galéria Panzió Kisfaludy u. 31. 93/310-767
Hegyi Panzió Sikátor u. 1. 93/323-751
Frici Fogadó Bajcsy-Zs. u. 81/a 93/319-209
Touring Hotel Attila u. 4. 93/313-015
Turistaszálló (kollégium) Ady u. 74/a 93/313-302
Sportszálló Kaán Károly utca 93/314-819
Sormás István Fogadó 7-es főút mellett 93/375-511
Surd Szmodics Ernőné Újtelepi út 20. 93/377-092
Újudvar Iskola (sátortábor) Petőfi út 2. 93/360-210
Polgármesteri Hiv. Iskola Fő út 61. 93/360-210
Amfer Józsefné Dózsa út 19. 93/360-196
Tóth István Fő út 13/a 93/360-217
Farkas József Fő út 49. 93/360-189
Zalakaros Aranyszarvas Gesztenye út 3. 93/340-276
Grill Panzió Szőlő út 2. 93/340-231
Hotel Art** Üdülősor 2. 93/340-216
Hotel Danubius** Üdülősor 4. 93/340-205
Hotel Liget*** Gyógyfürdő tér 6. 93/340-115
Hotel Termál*** Gyógyfürdő tér 6. 93/340-113
Hotel Napfény*** Termál út 10. 93/340-641
Hunguest Hotel Freya** Termál út 7. 93/340-125
Sport Szálló Termál út 1. 93/340-321
Zalasárszeg Csányi vendéglő 7-es főút mellett 93/371-513