KERECSENY
| Polgármester:
Réti Alfréd |
Általános bemutatás
![]() |
A település neve Kerechen alakban először egy 1255-ből származó iraton található. A török időkben elpusztult és csak egy 1690-ből származó írásos anyagban szerepel újra. A "Törökcsapás" földrajzi név arra utal, hogy itt mehetett a török hadiútja. A jelenlegi elnevezése 1892-ből való. Várföld volt, amelyet IV. László adományozott Atyusz mesternek. |
1345-ben várkápolnája
is volt a településnek. 1513-ban 19 család élt itt. A 16. század második felében
erődítménye volt, amelyet 1600-ban felgyújtottak. 1690-ben a falu mai területe
puszta volt, a földet a gelseiek bérelték. Nagy fejlődése a 18. század elején
indult meg. 1757-ben 269 volt a lakosok száma, 1828-ban 73 házban 463-an laktak,
akkor egy kovács is dolgozott a faluban. Nagy volt a szőlők, a tölgy- és bükkerdők
területe, virágzott a juhtenyésztés. A Bach-korszakban adóhivatali székhely
volt. A kiegyezés után is jellemző volt a szőlőtermesztés, továbbá juh-, ló-
és sertéstenyésztés Kerecseny nagyon szép vidéken fekszik. A település határa
és belterülete is völgyes, dombos, a zalai dombvidék településeinek sajátos,
szép képét mutatja. Közel fekszik a Kis-Balatonhoz.
A közelében található Pogányvár, ahol kilátótorony található és borpincészet
működik, mely egyéni és csoportos vendégeket is fogad. A településről turistaúton
megközelíthető Örömhegy, ahol szép környezetben kulcsos turistaház várja a vendégeket
Körülbelül 25 embert tudnak elszállásolni egyszerre a házakban, ezen felül sátorozásra
alkalmas helyet alakítottak ki az udvaron.
|
Mosdási és sportolási lehetőséget tudnak biztosítani. Fenn a hegyen kialakítottak még egy tájházat, amelybe a régi paraszti élethez szükséges használati, illetve dísztárgyakat helyeztek el. A hegyről lesétálva a falu határában található, a Thury György emlékére állított kopjafa. A helybeliek Hamuházi hídnak hívják ezt a területet. Thury György, Kanizsa várának legendás kapitánya volt, akit csak csellel tudtak a törökök legyőzni. |
|
A községben található
a műemlék jellegű templom, amely a XVIII. században épült és nagyon szép belső
térrel rendelkezik. A település felett terül el a község egyik legszebb szőlőhegye,
amelyet Pogányvár névvel illetnek. A tetőn építettek egy "Kilátót",
ahonnan tiszta időben a Balatonig el lehet látni. A hegyen működik egy pincészet
is, ahol jó borok kaphatók, és idegenforgalmi szezonban különböző rendezvényeket
tartanak a külföldi turistáknak. Sok külföldi állampolgár vásárolt itt ingatlant.
Őket a táj szépsége, nyugalma, és Zalakaros közelsége vonzza erre a tájra.
Rendezvényeink
Infrastruktúra
A falunak 1926 óta van kövezett útja, 1968-ban kövezték a mellékutakat. 1960-ban
történt meg a község villamosítása. 1963-ban közutakat létesítettek. A lakások
90%-a ivóvízzel ellátott, 80%-uk telefonnal rendelkezik. A kommunális szilárd
hulladék gyűjtése és elszállítása megoldott.
Intézmények
|
Zsírt melegítünk, beleszórjuk a lisztet és halványra pirítjuk, majd felengedjük melegvízzel és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg "szétfut" a lábasban. Csipetnyi sóval és cukorral ízesítjük. Forrón tálaljuk pl.: lekvárral. |
|
1/2 kg kukorica kását megmosunk, és utána feltesszük főni egy lábasba, annyi vizet öntve rá, hogy ellepje. A főző vízbe tegyünk egy csipetnyi sót. Sűrűn kevergetjük, és időnként ellenőrizzük, hogy a kása elég puha-e már. Szükség esetén még víz hozzá adásával tejesen készre főzzük. A megpuhult kására forró paprikás zsírt szoktak önteni és jól megszórni húsos "töpörtyűvel". |
|
1/2 kg burgonyát megfőzünk, ha kész leszűrjük és a levét félretesszük. A főtt burgonyát összetörjük és a leszűrt levéből felöntjük annyira, amennyi tésztát akarunk készíteni. Feltesszük a tűzhelyre és beleteszünk annyi lisztet amennyit felvesz, de ne legyen kemény. Folytonos keverés mellett rövid ideig tovább főzzük. A tűzről levéve kanállal kiszaggatjuk és forró zsírba forgatjuk. Többféleképpen tálalhatjuk: hagymás zsírral leöntve, tejfölösen, vagy sült paprikával. |
Ezeket az ételeket a fiatalok nagy része
már nem ismeri, a korszerű táplálkozás fogalmába nem férnek bele, de a régi paraszti
élet nehéz fizikai munkájához ilyen kalóriadús ételek kellettek.
Kerecseny statisztikai adatok tükrében
Infrastrukturális
ellátottság
A település infrastrukturális ellátottsága megfelelő, hiszen kiépített úthálózattal
rendelkezik, van vezetékes ivóvízhálózat, telefonhálózat, valamint vezetékes
földgáz. A vezetékes ivóvízhálózatba a lakóházak 98%-a van bekötve. A telefonhálózat
80%-ban lefedi a községet. A földgáz 30%-os arányban került használatba vételre
a településen.
A településen élő vállalkozók száma: 3 fő
Ebből főállású: 2 fő
Mellékállású: 1 fő.
Intézmények
Az alapítvány közvetlen
politikai tevékenységet nem folytat, és semminemű támogatásban nem részesíti
azt.
A közalapítvány vagyonának kezeléséről a kuratórium gondoskodik.
A kuratórium létszáma: 5 fő, 1 elnök, és 4 tag.
A kuratórium elnöke: Beke István.
A kuratórium tagjai: Réti Alfréd, Cser Istvánné, Molnár Attiláné, Tóth László
A közalapítvány, és kezelő szervének ellenőrzésére a 3 tagú felügyelő bizottság
jogosult. Az alapítvány az elmúlt, és az idei esztendőben minden kulturális,
és társadalmi eseményen megjelent, és támogatta a települési önkormányzat
fejlesztési elképzeléseit önkéntes munka, és anyagi segítség formájában.
Kerecseny, 2001-07-24. Huszár Györgyné