CSAPI
| Polgármester:
Dr. Tóth László
Önkormányzat: 8755 Csapi, Arany J. u. 18 Telefon: 93/358-800 |
A település története:
![]() |
Csapi a zalai dombság között megbúvó Nagykanizsától északra, Zalakarostól délnyugatra fekvő község, már igazi kanizsai és egyúttal zalakarosi vonzásterület. A Zalaújlakig vezető köves utat a domboldal közepébe vágták, oda, ahol a régi földút is volt. Így a gazdák telke, országosan is egyedülálló érdekesség, az út alatt is folytatódik. Ezért házaikat az úttól keletre építették, a melléképületek a nyugati soron találhatók. A település első írásos említése 1302-ből való Chopi néven. Alapja a magyar csap személynév, amely a birtoklást kifejező i-képzővel azt jelzi, hogy ő volt az első birtokos a faluban. |
Tulajdonképpeni jelentése: Csapé. A község a török időkben elpusztult. A környező
dombvidék jellegzetes klímája lehetővé tette a mezőgazdaságból való megélhetést
az itt lakó embereknek. A galamboki és csapi víztározó melletti aszfaltút direkt
földrajzi kapcsolatot teremt Zalakarossal. A Gelsére került Horváth Lajos kántortanító
(1952-ig élt a faluban) volt a história igazi ismerője. A szájhagyomány mellett
a földből kiforduló téglacserép is alátámasztja: a község előzménye a nyugati
dombvonulaton lehetett.
A múlt században a gr. Niczky Malvin és Melánia nevezetű trencsényi birtokos
család épített itt vadászkastélyt, s honosított meg komoly szőlőtermesztést.
Az önkormányzat megalakulása után az infrastruktúra jelentősen fejlődött a településen.
Kiépült a vezetékes ivóvíz hálózat, a lakások kb. 1/3-a telefont kapott, felújításra
került a ravatalozó, új járda épült, a régit pedig felújították. 1999 végére
átadásra került a vezetékes gáz. Büszkék vagyunk a XIX. sz 2. felében épült
kastélyunkra, mely 1972 óta általános iskola és diákotthonként üzemel.
A millennium évében I. és II.
világháborús emlékművet és millenniumi parkot avattak. A Csapi és Galambok
közti halastó, mely üdülés, pihenés és horgászat céljára szolgál, mindkét
település lakosainak kedvelt kirándulóhelye. A szemközti Badacsányról ragyogó
kilátás nyílik a Kis-Balaton térségére. |
![]() |
Hagyományos rendezvények:
Minden év augusztus második vasárnapján megrendezésre kerül a település védőszentjére
emlékeztető Nagy Boldogasszony búcsú.
Intézmények:
|
Csapi önkormányzat: Nagyrécse-Csapi-Zalaújlak
körjegyzőség, |
Társadalmi szervezetek:
| Egyházközség | ![]() |